Sikeres 2025-ös évet zárt a MAHART
Sikeres 2025-ös évet zárt a MAHART–PassNave Kft.
Kiemelkedő növekedéssel zárta a 2025 évet a MAHART–PassNave Kft.:
Társaságunk jelentős bővülést ért el a menetrendszerinti személyhajózás utasforgalmában, a nemzetközi szállodahajós kikötési volumenben, valamint az összesített vendégszámban is. A 2024-ben végrehajtott szervezeti és működési átalakítások, a megújított kereskedelmi és szolgáltatási szemlélet, illetve a budapesti kínálat tudatos fejlesztése egyaránt mérhető, számszerű eredményekben mutatkozott meg.
A menetrendi személyhajózás utasforgalma több mint duplájára nőtt
A menetrendszerinti hajózási szolgáltatások iránti kereslet 2025-ben kiugróan erősödött: míg 2024-ben 183 ezer fő választotta járatainkat, addig 2025-ben már 413 ezer utas utazott menetrendi hajóinkon. Ez egyetlen év alatt 230 ezer fős növekedést és 226%-os bővülést jelent.
A rekordnövekedés hátterében elsősorban a budapesti kínálat bővítése, a járatszám emelése, valamint a dinamikus árazás bevezetése állt, amelyek együtt jelentősen növelték a szolgáltatások elérhetőségét és vonzerejét.
A növekedés súlypontja egyértelműen Budapestre helyeződött
A forgalom területi megoszlása alapján 2025-ben a bővülés motorja a fővárosi hajózás volt. Budapesten 2024-ben 122 ezer utas (66,7%) vette igénybe a menetrendi járatokat, míg 2025-ben már 329 ezer fő (79,6%), ami több mint 207 ezer fős növekedést jelent.
A Dunakanyar térségében is stabil bővülés volt tapasztalható: a 2024-es 61 ezer főt követően 2025-ben 84 ezer utas utazott a térségben, ami 38%-os növekedésnek felel meg.
Bővült a kínálat: több járat, változatlanul erős kihasználtság mellett
A menetrendszerinti járatok száma 2025-ben 5300-ra emelkedett a 2024-es 3800 járathoz képest. Az 1500 járatos bővülés 39,5%-os növekedést jelent, amely közvetlenül támogatta az utaskapacitás növelését, különösen a nagy keresletű budapesti időszakokban.
A kínálat bővítése a kihasználtság romlása nélkül valósult meg: a KPI kapacitáskihasználtság decemberben elérte a 66%-ot, éves szinten pedig 34%-on zárt, amely jelentősen meghaladja a 21%-os éves tervet.
A téli időszak új csúcsokat hozott
2025 egyik legfontosabb tanulsága, hogy a hajózás iránti érdeklődés már nem kizárólag a nyári szezonhoz kötődik. Az év legsikeresebb hónapja december volt: 65 ezer utassal, kiemelkedő árbevétellel és a legmagasabb kapacitáskihasználtsággal.
A november–decemberi eredmények alapján egyértelműen látszik, hogy a budapesti sétahajók és programhajók teljesítménye a téli időszakban is meghatározóvá vált, sőt a 11–12. havi eredmények több esetben meghaladták a 7–8. hónapok forgalmát is. Ez megerősíti, hogy a hajók téli üzemeltetésre való felkészítése a jövőben stratégiai jelentőségű.
Az esti járatok döntő többsége decemberben teltházzal közlekedett, így ezen termékek esetében a kereskedelmi kapacitás gyakorlatilag elérte a maximális kihasználtságot.
Új termékek, élményalapú szolgáltatásbővítés
A klasszikus városnéző járatok mellett 2025-ben jelentősen bővült a tematikus programhajók kínálata. Az év során többek között Bálint-napi, nőnapi, gyermeknapi és Mikuláshajó járatok, „Nemzetek ízei” tematikus városnéző programok, prosecco- és forraltboros hajók, augusztus 20-i pezsgős városnéző járatok, valamint szilveszteri DJ-s és vacsorás programok is indultak.
A termékdiverzifikáció célja az volt, hogy a MAHART–PassNave Kft. ne kizárólag városnéző szolgáltatóként, hanem komplex élményprogramokat kínáló márkaként jelenjen meg minden korosztály számára - kedvezve a magyar családoknak és fiataloknak, valamint a Budapestre érkező külföldi turistáknak is.
Erősödött a nemzetközi szállodahajós forgalom
A nemzetközi szállodahajós kikötési volumen 2025-ben tovább növekedett: míg 2024-ben 4 610 kikötést regisztráltunk, addig 2025-ben már 5 048 kikötés valósult meg. A 438 darabos növekedés 9,5%-os bővülésnek felel meg.
A kiszolgált szállodahajós járatok száma szintén emelkedett: 2024-ben 2 453, 2025-ben pedig 2 675 járatot szolgáltunk ki, ami 222 darabos növekedést és 9,1%-os bővülést jelent.
A 2025. évi kikötési volumen gyakorlatilag elérte a 2019-es rekordév szintjét, miközben a forgalom már az év mind a 12 hónapjára kiterjedt.
Több mint félmillió szállodahajós vendég és történelmi vendégszám
A 2025-ben kiszolgált szállodahajós vendégek száma megközelítette az 520 000 főt, amely becslések szerint mintegy 15%-os növekedést jelent 2024-hez képest. A bővülés egyértelműen jelzi a nemzetközi folyami turizmus erősödését, valamint Budapest és a magyarországi Duna-szakasz növekvő vonzerejét.
A nemzetközi szállodahajós utasok, valamint a menetrendszerinti és rendezvényhajókon megfordult vendégek együttesen 2025-ben meghaladták a 930 000 főt. Ez a volumen társaságunk történetének egyik legmagasabb éves vendégforgalmát jelenti.
A 2025-ös eredmények igazolják az átalakítások sikerét
A 2025. évi adatok egyértelműen igazolják a 2024-ben végrehajtott szervezeti és működési átalakítások sikerességét, a budapesti kínálat és járatszám tudatos bővítésének eredményességét, valamint azt, hogy a kínálatbővítés és a márkaépítés hosszú távon is működő és indokolt irány.
A MAHART–PassNave Kft. ezzel tovább erősítette kulcsszerepét Budapest és Magyarország vízi turisztikai kínálatában, és stabil alapokat teremtett a további fejlődéshez.