|
Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram!
A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. a legnagyobb és leghosszabb múlttal rendelkező személyhajózási vállalkozás Magyarországon. A hazánkban több mint 100 éve létező vízi személyszállítás elsősorban a Dunára, mint nemzetközi vízi útra összpontosul. Cégünk 1994. január 1-jén alakult, mint a MAHART Magyar Hajózási Rt. 100%-os tulajdonú társasága. A 2008-as évben lezárult privatizációt követően társaságunk 84%-ának tulajdonosa a 60 éves MASPED Első Magyar Szállítmányozási Zrt., hazánk piacvezető szállítmányozási és logisztikai vállalata. Az elmúlt évtized egyértelműen bizonyította, hogy bár szolgáltatásaink a hajókhoz kötődnek tevékenységünk mára már nem a klasszikus értelemben vett hajózás, hanem az idegenforgalmi, turisztikai piac európai szintű kiszolgálása a vízen. A 21 hajóból és 10 szárnyashajóból álló flottánk évente közel ötszázezer utast, illetve vendéget üdvözölhet a fedélzeten. A Budapestről induló menetrend szerinti visegrádi-esztergomi és szentendrei kirándulójáratokon túlmenően egyórás városnéző sétajáratokat, margitszigeti séta- illetve átkelőjáratot, valamint esti zenés-táncos sétajáratot is indítunk a fővárosban. Programhajóink nemcsak a hazai, de a külföldi közönségnek is változatos programokat kínálnak. Az 1963-ban elindított nemzetközi szárnyashajójáratunk májustól októberig közlekedik, Visegrád érintésével Budapest, Pozsony és Bécs között. 2010-ben is több alkalommal indítunk 2 napos kirándulást Bécsbe, mely kedvező árával elsősorban a magyar utasok számára lehet vonzó programlehetőség. Szárnyashajóink május elejétől szeptember végéig közlekednek Visegrád érintésével Esztergomba, továbbá programjáratként több alkalommal Komáromba, Soltra, Kalocsára, Bajára, Mohácsra, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokra és a Tati Patarára. Az elmúlt tíz év dinamikusan fejlődő tevékenységei a hagyományos hajókkal bonyolított charterhajózás és hajósrendezvény-szervezés nemcsak a fővárosban, hanem Visegrádon (Mathias Rex hajó) és az Esztergomban is (Ister-Granum hajó). Partnereink többek között gazdasági társaságok, idegenforgalmi cégek és magánszemélyek. Az éves hajóbérlések száma megközelíti az 1.500-at, amely utakon közel százötven ezer ügyfelet látunk vendégül a fedélzeten. Utazási irodánk a MAHART Tours a nemzetközi kompjegy értékesítésben vezető szerepet tölt be Magyarországon. Ezt egészítik ki az egész évben kínált 9-18 napos luxus tengeri utak mind a Földközi tengerre, mind az óceánokra. A konvencionálisan (nem konténerben) szállítható áruféleségek folyami-tengeri szállítmányozását a MASPED cégcsoporton belül 2009. februárjától a Mahart Passnave Kft. végzi. Intézi az áruk kikötői kezelését, megszervezi a tengeri vagy folyami szállítást. A megrendelő teljesebb kiszolgálása érdekében vállalja a folyamon vagy tengeren szállítandó áruk kikötőkbe és kikötőkből történő elszállításának megszervezését vasúton és közúton – mindig a legmegfelelőbb szállítási módozatokon. Megbízást főként Európa körzetére koncentráltan, de egyébként a világ minden országába elvállal; export és import relációban egyaránt dolgozik. A Mahart Passnave Kft. feladata lett továbbá a konténeres tengeri szállítmányozásra és teherfuvarozásra alkalmas kompjegy értékesítés. A kollégák több évtizede kialakult jó kapcsolatrendszerének köszönhetően a társaság igen kedvező díjakon végez kompkönyvelést Európa minden irányába (főként Észak-Európába) a nemzetközi fuvarozásban résztvevő kis- és nagyteherautók részére. Üdvözöljük a fedélzeten! Budapest, 2010. június 1. Kautz István ügyvezető igazgató Vámos Marianna ügyvezető igazgató ifj. Kautz István kereskedelmi és marketing igazgató |
|||||||||||||||||||
Nemzetközi Hajóállomás - jegypénztár nyitvatartás: naponta 09.15-18.00 Vigadó téri Hajóállomás - jegypénztár nyitvatartás: hétfő-csütörtök 09.00-21.30, péntek-vasárnap 08.00-21.30 A szezonközi ár- és menetrendváltozás jogát fenntartjuk! Általános szerződési és utazási feltételek Ajánlott képernyőfelbontás: 1024 x 768 |
||||||||||||||||||||
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft. |
||||||||||||||||||||