SZÁRNYASHAJÓVAL KALOCSÁRA - HAJÓSRA
Budapest - Kalocsa - Budapest programszárnyashajó járat

IDŐPONTOK-2010:
JÚNIUS 19. - JÚLIUS 31. - AUGUSZTUS 14. - AUGUSZTUS 28.
A járat zárt csoportok részére, egyedi árkalkulációval hétköznapokon is bérelhető

MENETREND-2010
08:00 indul
BUDAPEST, Vigadó téri Hajóállomás
19:15 érkezik
10:15 érkezik
KALOCSA
16:45 indul


Kalocsa, a Közép-Duna mente patinás, hangulatos városa egyidős a magyar államisággal, és 1000 év óta a magyar katolikusok egyik központja, Kalocsa-Kecskeméti Érsekség székhelye.

Már a kőkorszak óta lakott, a város területén talált legrégebbi leletek az. i. sz. 300 körüli kelta település nyomait idézik. A megerősített helyen I. István király 1001-ben érsekséget alapított. Első érseke a pápától a királynak a koronát hozó Asztrik püspök volt. A XIII. század elejétől többnyire a kalocsai érsek töltötte be a kancellári tisztséget. Az érsekek közül több kiváló hadvezér volt, például Csák Ugrin és Tomori Pál. Az utóbbi, mint az utolsó középkori kalocsai érsek, a mohácsi csatában a magyar csapatok fővezére volt.

A Hajósi Pincefalu a népi építészet egyedülálló ékköve. A Duna régi medrének törésvonalán alakult ki: ez választotta el egymástól a szőlő és gyümölcstermesztésre alkalmas agyagos, homokos területeket a kötöttebb talajútól. A lösztalajba vájták kézzel azt a ma már több mint 1200 présház-borospincéit, ahol a hajósi borok érlelődnek. A pincefalu településszerkezete egyedülálló: a présházak egy külön települést alkotva a gazdák lakóhelyétől teljesen elkülönülten - a településtől mintegy három kilométerre - helyezkednek el. Hangulatos utcákat alkotnak az egymás mellett sorakozó borospincék.

8:00 órakor indulás Budapestről, a Vigadó téri hajóállomásról (beszállás: 7:30-tól).
10:00 óra körül megérkezés a kalocsai kikötőbe, ahol idegenvezető és autóbusz várja a vendégeket.

A hajóállomásról busztransfer a barokk város idegenforgalmi központjában lévő Szentháromság térre (1).

A városnézés keretében vendégeink meglátogatják a Tájházat (2) és megismerkedhetnek a legjellegzetesebb fűszernövény, a paprika termesztésének, feldolgozásának fázisaival a Paprika Múzeumban (3).

(1) Főszékesegyház és Szentháromság tér

1735 és 1754 között épült olasz barokk stílusban, egy fő- és két mellékhajóval, két toronnyal és nagyon magas homlokzattal.
A templom építésében kalocsai kőművesek mellett pesti kőfaragó céh tagjai is részt vettek. Az építéssel párhuzamosan készültek a belső berendezési tárgyak. A székesegyházat 1754-ben szentelték fel, de külső és belső díszítőmunkák később is folytak. A templom 64 m hosszú, 24 m széles, a főhajó belső magassága 19 m. A tornyok magassága 65 m. A templom két tornyának sisakja és tetőszerkezete 1795. július 18-án egy villámcsapás következtében kigyulladt és leégett. A három harang leesett és összetört. A megsérült tornyokat és tetőzetet Kollonich László érsek hozatta rendbe, az összetört harangokat újraöntette. A ma is látható klasszicista toronysisakok 1799-1800 között készültek. A templom mai formáját az 1910-12-ben végzett rekonstrukció és régészeti feltárás nyomán kapta.

A templom orgonáját, melyet a pécsi Angster orgonaépítő cég készített, 1923. október 26-án adták át. A korábbi orgonát az I. világháború alatt hadi célokra leszerelték. Az új orgona három manuállal és 3560 síppal rendelkezett. Az orgonát 1985-ben felújították, növelték a sípok számát és modernizálták a levegőellátó berendezést. Jelenleg az orgonának 4668 sípja, 64 változata és 3 manuálja van.

Az ország egyik legszebb barokk tere a barokk főszékesegyházat körülvevő Szentháromság tér, amelyet egy- és kétemeletes barokk és copf stílusú épületek szegélyeznek. A tér északi részén áll az U alaprajzú, kétemeletes barokk érseki kastély.
Nyugat felől két egybeépített, egyemeletes copf stílusú egykori kanonoki hát, amelyben ma a katolikus általános iskola és gimnázium diákotthona működik és a Beta Hotel Kalocsa egyemeletes, szintén copf épülete zárja le, amely egykoron az érsekuradalom jószágkormányzósága volt.

(2) Tájház

Gábor Lajos festőművész javasolta, hogy a mezőkövesdi Matyó Ház mintájára Kalocsán is rendezzenek be egy jellegzetes Kalocsa környéki parasztházat, amit kalocsai népművészeti motívumokkal díszítenek, és a berendezése is eredeti. A hagyományos három osztatú házat a belvizek elleni védekezésül kb. 1 méter magas földhányásra építették és 1936. június 7-én adták át ünnepélyes keretek között.

A ház előtt fedett tornác húzódik végig. A tetőt „szarkalábas” faoszlopok tartják. A bejárat középen van, azon keresztül lehetett bejutni a pitvarba és a szabadkéményes füstös konyhába.
A pitvarból az utca felé nyílik az ünnepélyes alkalmakkor használt tisztaszoba, vagy „első ház”. A szoba berendezése a XX. század elején használatos tárgyakból áll. Falait színes, virágmintás kalocsai pingálás díszíti.
Az udvar felé nyílik a hátulsó szoba vagy „hátsó ház”, ahol a család élete zajlott. Berendezési tárgyai egyszerűek voltak. A falak egyszínűre vannak festve, csak a mennyezet alatt fut körbe egy mintás koszorú.
Az épület átalakítását és díszítését kalocsai és Kalocsa környéki paraszt mesterek és pingáló asszonyok végezték. A tájházat 1955-től a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet használta, és múzeumként működött tovább. A hetvenes években – a kalocsai idegenforgalom fellendülése idején – a Népművészeti Ház az egyik legvonzóbb kalocsai látványosság lett. 1978. július 22-én felavatták a ház udvarán Kátay Mihály Délibába című tűzzománc alkotását.


A kalocsai programot orgonakoncert zárja a Főszékesegyházban.

12:30 órakor továbbutazás a Hajós-i pincefaluba, ahol ebéddel várják vendégeinket.
Menü: húsleves, marhapörkölt, rétes

Ebéd előtt séta a faluban, borkostoló nyakbaakasztós pohárral, gombos harmonikaszóval 2 pincében, borkorcsolyával.

A program befejeztével busztranszfer a kikötőbe, ahonnan 16:45 órakor indul vissza a szárnyashajó Budapestre. 19:00 óra körül érkezés Budapestre, a Vigadó téri hajóállomásra.


PROGRAMÁR
FELNŐTT:
15.990,- Forint
GYERMEK (2-14 év):
7.990,- Forint

A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. 2006. július 11-től Üdülési csekk elfogadóhellyé vált. Üdülési csekk kizárólag a Nemzetközi Hajóállomáson (1056 Budapest, Belgrád rakpart) és a Vigadó téri Hajóállomáson váltható be a cég által szervezett belföldi hajóutakra.


INFORMÁCIÓ: 06/1-484-4013

Tel.: 484-4029 vagy Tel.: 486-3611 (Kondás Mónika)
Fax: 266-4201
E-mail: kondas.monika@mahartpassnave.hu
www.kalocsa.hu









 
free counters

Nemzetközi Hajóállomás - jegypénztár nyitvatartás: naponta 09.15-18.00
Vigadó téri Hajóállomás - jegypénztár nyitvatartás: hétfő-csütörtök 09.00-21.30, péntek-vasárnap 08.00-21.30
A szezonközi ár- és menetrendváltozás jogát fenntartjuk! Általános szerződési és utazási feltételek
Ajánlott képernyőfelbontás: 1024 x 768
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.