|
GYŐR
közepes méretű légkondícionált és fűthető rendezvényhajó Közepes méretű rendezvényhajóink 5 tagú flottájának Győr elnevezésű rendezvényhajója a MAHART PassNave Személyhajózási Kft. 2007-es évben felújításra került, egyik legigényesebben kialakított belső térrel rendelkező hajója, mely kiváló helyszínt biztosít kisebb összejövetelekhez, esküvőkhöz, fogadásokhoz. A nyitott és zárt fedélzeti résszel egyaránt rendelkező Győr kívülről a többi hajóhoz hasonlóan megőrizte kék-fehér színösszeállítását, míg alsó zárt éttermi része a teljes körű átalakítás eredményeként elegáns bordó-arany összeállítást kapott. Mind a drapéria, mind pedig a hajó berendezésének színvilága harmonizál a bézs kárpitburkolattal és a belső tér kiegészítőire jellemző arany színnel. A munkálatok során nemcsak a burkolat, hanem a világítástechnika is felújításra került, mely még inkább hozzájárult a hajó belsejének maximális megújulásához. A fűthető (központi fűtés), nyáron légkondícionálható fedélzet hátsó részében igényesen kialakított bársarok még hangulatosabbá, a vendégek részére még kellemesebbé teszi a rendezvényhelyszínt. Az éttermi részből kétféleképpen is megközelíthető oldalról nyitott felső fedélzet, talán a Győrön harmonizál leginkább a hajó belsejében leírtakhoz, hiszen a korábban említett bordó szín itt is uralkodó jellegű. A hajó technikai felszereltségét illetően ügyfeleink részére a fedélzet egészén működő kihangosítást, vezeték nélküli mikrofont és előzetes egyeztetést követően prezentációkhoz szükséges eszközöket tudunk biztosítani. •
maximális utasbefogadó képesség: 150 fő
• maximális éttermi befogadó képesség: 80 fő • Elektromos rendszer: 220V és 380V • Fűtési rendszer: légkondícionált, radiátoros központi fűtés • Építés éve: 1982 • Felújítás éve: 2007 Befogadó képesség rendezvények függvényében: Az itt felsorolt típusok tájékoztató jellegűek. A maximális befogadó képességet a rendezvény jellege határozza meg. A terasz kihasználtsága az időjárás függvénye.
GÖNYÜ
közepes méretű légkondícionált és fűthető rendezvényhajó Gönyü elnevezésű hajónk belső és külső kialakítása nagyban hasonlít a Győr hajóéhoz, mind a berendezéseket, és a technikát, mind pedig a színvilágot illetően. Külső megjelenésével kapcsolatban nem mondunk újat, ha a kék és fehér színeket említjük, mely oly jellemző a MAHART hajókra. Belső éttermi részének elegáns, exkluzívan kialakított terét a bordó és a bézs színek uralják a padlóburkolaton át, a székhuzatokon keresztül egyaránt. A hajó oldalát borító lambéria harmonizál a bézs drapériával és a fedélzet hátsó részében kialakított bár, márványutánzatú pultrészével. A szintén kisebb összejövetelek, esküvők és fogadások helyszínéül szolgáló, igény szerint hideg vagy meleg étkezési lehetőséget biztosító hajó különlegessége a flotta többi tagjához képest, hogy a berendezés harmonikusságát még inkább kiemelő kiegészítőkkel tették a helyszínt elegánsabbá. A Gönyü, hasonlóan a Győrhöz nyáron hűthető, légkondícionálóval felszerelt, télen pedig fűthető (központi fűtés), így egész évben alkalmas rendezvények lebonyolítására. A hajó felső, oldalról nyitott fedélzeti része fehér-bordó szín-összeállítású, hozzáillő kerek formájú, fehér asztalokkal és székekkel berendezve. Technikai felszereltsége hasonlóan közepes méretű rendezvényhajóink nagy részéhez a teljes fedélzetén működő kihangosításból, vezeték nélküli mikrofonból, és CD-lejátszóból áll. Prezentációhoz szükséges eszközöket előzetes egyeztetés után tudunk biztosítani. • maximális utasbefogadó képesség: 150 fő
• maximális éttermi befogadó képesség: 80 fő • Elektromos rendszer: 220V és 380V • Fűtési rendszer: légkondícionált, radiátoros központi fűtés • Építés éve: 1979 • Felújítás éve: 2007 Befogadó képesség rendezvények függvényében: Az itt felsorolt típusok tájékoztató jellegűek. A maximális befogadó képességet a rendezvény jellege határozza meg. A terasz kihasználtsága az időjárás függvénye.
![]() ![]() ![]() CORVIN közepes méretű légkondícionált és fűthető rendezvényhajó A MAHART PassNave Corvin elnevezésű közepes méretű rendezvényhajója, a 2007-es évben szintén teljes körű felújításon esett át. Kívülről megőrizve hagyományos megjelenését a belső utastér, illetve rendezvényhelyszín maximális átalakításon esett át. A Győr hajóhoz hasonlóan az egyik legszebben kialakított tagja lett a flottának. Belső éttermi részében abszolút domináló a kék szín és annak különböző árnyalatai. A drapéria, a padlószőnyeg, a székek huzata, sőt még a hajó belső falát burkoló kárpit is egymással harmonizáló kék színeket kapott. Hasonlóan közepes rendezvényhajóink mindegyikéhez a Corvinon igényesen kialakított bársarok található az étterem hátsó részében, mely a többi hajóval ellentétben nem fa, hanem kék kárpitburkolatot kapott. A hajó különlegessége, hogy az orr-rész padlója mutatós hajópadlóval van burkolva. A Győr hajónál már említett réz korlátok, mint díszítőelemek itt is megtalálhatóak. Az oldalról nyitott fedélzeti rész a Corvin esetében is harmonizál a bent tapasztaltakkal, a fedélzet kék és fehér színeihez jól passzolnak a kerek, fehér asztalok és a hozzájuk illő székek. A hajó technikai felszereltsége már említett közepes méretű hajóinkhoz hasonlóan kihangosítást, CD-lejátszót, és mikrofont tartalmaz, de természetesen az igényeknek megfelelően egyébeszközök is feltelepíthetők a hajó alaptechnikájára. A Corvin, hasonlóan a Győrhöz és a Gönyühöz nyáron hűthető, légkondícionálóval felszerelt, télen pedig fűthető (légbefúvás), így egész évben alkalmas rendezvények lebonyolítására. • maximális utasbefogadó képesség: 150
fő
• maximális éttermi befogadó képesség: 80 fő • Elektromos rendszer: 220V és 380V • Fűtési rendszer: légkondícionált, elektromos hőlégbefúvás • Építés éve: 1983 • Felújítás éve: 2007 Befogadó képesség rendezvények függvényében: Az itt felsorolt típusok tájékoztató jellegűek. A maximális befogadó képességet a rendezvény jellege határozza meg. A terasz kihasználtsága az időjárás függvénye.
![]() ![]() ![]() MATHIAS REX közepes méretű légkondícionált és fűthető rendezvényhajó 2010. MÁJUS 1. ÉS OKTÓBER 31. KÖZÖTT VISEGRÁDON ÁLLOMÁSOZIK. További részletek... A Mathias Rex külsejére is az immár sokszor említett kék-fehér színek a jellemzőek. Felső fedélzeti része oldalról nyitott, padsoros elrendezésű, ezért hajókirándulások lebonyolítására is alkalmas. Alsó étteremrészében meghatározó módon a kék és szürke dominál, a padlóburkolótól a drapériákon, a székek huzatain keresztül az asztalokat díszítő szoknyákon keresztül. Természetesen ez utóbbi egy-egy rendezvény esetében az igényeknek megfelelően változtatható. Az étterem hátsó részében kialakított bársarok igazán hangulatossá teszi a zárt fedélzeti részt, melynek orr-részét a Győr hajóhoz hasonlóan aranyozott korlátok választják le az étterem többi részétől. Az akadálymentesítés jegyében, a közepes rendezvényhajók közül egyedüliként, a Mathias Rex fedélzetén is kialakításra került egy mozgáskorlátozott mosdó, mely az azt igénybe vevő utasaink kényelmét hivatott szolgálni. A 20-80 fős összejöveteleket lebonyolító hajót előszeretettel szokták választani esküvői ceremóniák megtartására is, melynek kiváló helyszínéül szolgál a hajó felső fedélzete. Bár a hajó saját konyhával nem rendelkezik, igény szerint hideg vagy meleg étkezés megrendelése lehetséges, melyet a MAHART PassNave Személyhajózási Kft. saját cateringje szolgáltat. A fűthető éttermi résznek köszönhetően a Mathias Rex télen is alkalmas rendezvények lebonyolítására. Hasonlóan más kisebb rendezvényhajónkhoz a meglévő technika mellett (hangosítás, CD lejátszó, mikrofon) prezentációhoz szükséges eszközöket előzetes egyeztetés után tudunk biztosítani. A Mathias Rex, hasonlóan a Corvinhoz nyáron hűthető, légkondícionálóval felszerelt, télen pedig fűthető (légbefúvás), így egész évben alkalmas rendezvények lebonyolítására. • maximális utasbefogadó képesség: 150 fő
• maximális éttermi befogadó képesség: 80 fő • Elektromos rendszer: 220V és 380V • Fűtési rendszer: elektromos hőlégbefúvás • Építés éve: 1979 Befogadó képesség rendezvények függvényében: Az itt felsorolt típusok tájékoztató jellegűek. A maximális befogadó képességet a rendezvény jellege határozza meg. A terasz kihasználtsága az időjárás függvénye.
![]() ![]() ![]() ISTER-GRANUM közepes méretű rendezvényhajó (a hajó vendégtere nem fűthető) 2010. MÁJUS 1. ÉS SZEPTEMBER 30. KÖZÖTT ESZTERGOMBAN ÁLLOMÁSOZIK. További részletek... Az Ister-Granum (ex Szeged, ex Zebegény) elnevezésű hajó, eltérően a hasonló, közepes méretű rendezvényhajóktól, kirándulóhajó szerepet is betölt. Köszönhetően annak, hogy míg belső fedett része étteremként funkcionál, addig felső oldalról nyitott fedélzete a Győr, Gönyü és Corvin hajókkal ellentétben padsoros elrendezésű. A hajó nem csak külső fedélzeti részében, hanem belső étteremrészének kialakításában is különbözik. A 8 fős asztalok hangulatos, boxos elrendezésének köszönhetően a hajó elegánsabb bárok hangulatát idézi, mely alkalmasabb baráti összejövetelek, születésnapok megrendezésére, mint protokoll rendezvények megtartására. Az étterem kialakításában domináló szereppel bír a fenyőburkolat, a kék üléskárpitok és a kék padlóburkoló. Mindettől színhatásában és anyagában kissé elüt egy, a hajó felújítása során beépített cseresznyefából készült bársarok. Az étterem középső részében hat darab box került kialakításra, míg az orr-részben egy nagy asztal lett elhelyezve, az eltérő berendezésnek köszönhetően központi szerephez juttatva az orr-részt, ahol a vendéglátók, vagy az ünnepeltek foglalhatnak helyet. Külső megjelenési formája a belső eltérések ellenére hasonlóan valamennyi hajónkhoz kék és fehér szín összeállítású. Technikája a sorozatos és manapság is folyamatban lévő felújításoknak köszönhetően csak az alapfunkciókat foglalja magában. Természetesen a hajó technikájáért felelős kollégák az igényekhez igazodva képesek módosítani ezeken a lehetőségeken. • maximális utasbefogadó képesség: 230 fő • maximális éttermi befogadó képesség: 80 fő • Elektromos rendszer: 220V • Fűtési rendszer: nincs • Építés éve: 1981 Befogadó képesség rendezvények függvényében: Az itt felsorolt típusok tájékoztató jellegűek. A maximális befogadó képességet a rendezvény jellege határozza meg. A terasz kihasználtsága az időjárás függvénye.
![]() RENDEZVÉNYHAJÓK ÓRADÍJA: 40.000,- Ft + 25% ÁFA Kattintson a szövegre!ELÉRHETŐSÉGEK :Tel.: 484-4015 (Bohus Viktória) 484-4016 (Rőth Katalin)
Fax: 266-4201 e-mail: ertekesites@mahartpassnave.hu Vissza a rendezvényhajókhoz ![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Nemzetközi Hajóállomás - jegypénztár nyitvatartás: naponta 09.15-18.00 Vigadó téri Hajóállomás - jegypénztár nyitvatartás: hétfő-csütörtök 09.00-21.30, péntek-vasárnap 08.00-21.30 A szezonközi ár- és menetrendváltozás jogát fenntartjuk! Általános szerződési és utazási feltételek Ajánlott képernyőfelbontás: 1024 x 768 |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||